Miután Madridban kihantolták a nyilas író, Nyírő József - TopicsExpress



          

Miután Madridban kihantolták a nyilas író, Nyírő József sírját, majd sikertelenül Romániában kísérelték meg újratemetni hamvait, Bölcskei püspök kijelentette, hogy csillapítani kell az ostoba indulatokat, a rombolásra való törekvést, azokat amelyek amely oda vezetnek, hogy “megakadályozzák, hogy egy Erdélyben született írót szülőföldjén újra eltemessenek”. A püspök úr nem vette észre, hogy a fasiszta író újratemetése provokáció, széleskörű nemzetközi tiltakozást váltott ki. Amikor tavaly a debreceniek dühösen tüntettek mert a jó püspök Horthy Miklós emléktábláját avatta fel az ősi Kollégium falán, Bölcskei kijelentette olyan emberek tiltakoztak a téren, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott. “Azért jöttek, hogy megzavarják, elcsúfítsák a rendezvényt, hogy indulatokat keltsenek.” A püspök úr figyelmét elkerülte, hogy annak a Horthy Miklósnak az emléktábláját avatta, aki bevezette a zsidótörvényeket és hadat üzent (többek között) az Egyesült Államoknak is. Megjegyzem, itt Amerikában a magyar reformátusok egykoron pénzt gyűjtöttek a Horthy-rezsim megdöntésére, és ezrével harcoltak Roosevelt hadseregében a fasizmus ellen. Azóta persze Roosevelt nevét is letörölték a mai horthysták Budapesten a város egyik legszebb teréről. Az újjáéledő magyar Horthy-kultusszal nemrég még egy amerikai kongresszusi vizsgálóbizottság is foglalkozott.
Posted on: Tue, 01 Oct 2013 17:39:30 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015