The Foreboding Sense Of Impending Happiness "Buta kis cím, de én valahogy szeretem. Ez az egyetlen szuper kísérleti pillanatunk volt az album készítése közben. Linde egész keze feldagadt, egyik nap felkelt és az egész keze be volt dagadva. Elment az orvoshoz, aki megkérdezte: „Linde, adott be magának …” nem is tudom mit mondott, valami olyasmit, amit a testépítők szoktak használni. Linde meg: „Én? Biztos nem…” :D Kapott valami antibiotikumot, és pihentetnie kellett 3-4 napig. Szóval így volt egy kis szabadidőnk, megírtam ezt a dal, az eredeti verzió akusztikus, amolyan otthoni demofelvétel. Elkezdtünk kísérletezni vele, és beletettünk minden giccses 80-as évekbeli hangzást, amit csak tudtunk, gondolok itt olyanra, mint pl.: a Berlin – Take my breath away-ben, amit Giorgio Moroder írt, és a Top Gun-ban lehetett hallani. Szóval valami ilyesmi hangzást szerettünk volna neki az albumon, csak egy kicsit más módon. Tulajdonképpen az egész dalt egyetlen délután dobtuk össze, átrendeztük az egészet. Sok ritmikus bukfenc van benne, ritmusos visszhangok, U2-féle késleltetett gitár hangok… Szóval ez egy kísérleti darab, és szerintem jó, és mint olyan, talán az egyik legreménytelibb dal, remek befejező szám az albumon. „I am hanging from a dream gently swinging in the warm autumn breeze come look at the scars smother a heart, opening up no more” A második versszak pedig így szól: „Tip toeing along a strand of your hair suspended between these thoughts and actions miles above reality” Ez amolyan Fellini-s bizonyos értelemben, azt hiszem. :)) A lényeg az apró dolgokból hatalmasat és szürreálisat, az átlagostól eltérőt készíteni minden lehetséges módon… Számomra ez egy egészen másfajta dal. Csak valami, amit otthon csináltam és Migé-nek nagyon tetszett, ezért úgy gondoltuk, rátesszük az albumra, mint amolyan közjátékot vagy ilyesmit. Aztán Matt (Squire) is belenyúlt, szétbombáztuk, örültté tettük ezekkel az elektronikus hangokkal, és mindenki nagyon jól szórakozott, amíg csináltuk, míg Linde bepólyázott kézzel pihent. Csak haladni akartunk az árral, és egyszer csak úgy éreztük, hogy egy gyönyörű albumbefejező szám lenne. Valószínűleg ez lesz az, amit az emberek a legjobban fognak utálni, de nekünk, akik a 80-as években nőttünk fel, talán minden idők a legmegborzongatóbb élménye. Mert benne van minden 80-as évekbeli fura hang, amit Vangelis is használt és Jan Hammer a Miami Vice főcímdalában… Erről szól az egész… És egyébként Don Johnson aligátorának a neve a sorozatban Elvis..., csak mert ez az egyik leggyakrabban előforduló kérdés a TV-s kvízműsorokban. Szóval Elvis-nek hívják…" :) /Ville/ [J]
Posted on: Wed, 03 Jul 2013 20:51:45 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015