A szépség útja egyszerű és elegáns. Minden a megfelelÅ‘ idÅ‘ben és helyen történik. A folyó kiáradhat medrébÅ‘l, vagy összeszűkülhet vékony kis patakká. Az apály és dagály idÅ‘szakai elkerülhetetlenek. De elÅ‘bb vagy utóbb a folyó eléri a tengert. A végkifejlet kétségtelen. Nem számÃt, milyen messzire kerültünk valódi önmagunktól, vissza fogunk térni hozzá. A végzetünk, hogy azzá váljunk, aki mindig is voltunk. A legnagyobb öröm és béke pillanatait akkor éljük meg, mikor olyannak fogadjuk el önmagunkat és másokat, amilyenek valójában. Ezzel az elfogadással mutatjuk ki a folyóba vetett bizalmunkat. Ha bÃzunk a folyóban, odavisz, ahová el kell jutnunk. A folyó jobban tudja nálunk, mire van szükségünk. Mi túl rövidlátók és túl makacsak vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, mi a legjobb nekünk. Pedig úgy gondoljuk, teljesen tisztában vagyunk vele. Megvannak az elképzelések a fejünkben, hogyan kellene kinézniük a dolgoknak. Mi állÃtunk akadályokat saját boldogságunk útjába. Mindahányszor Ãgy teszünk, a folyó váratlan kitérÅ‘ket tesz velünk. És hiába az esetleges sÃrás-rÃvás, nem tehetünk ellene semmit. Ha nem adjuk meg magunkat a folyónak most, megtesszük majd késÅ‘bb. Mert megadjuk magunkat, ez elkerülhetetlen. Ha ellenkezni próbálunk, és árral szemben úszunk, a vÃz nagyobbnak és erÅ‘sebbnek látszik nálunk. Ha küzdünk ellene, feleslegesen kimerÃtjük és megsebezzük magunkat. Ha beleugrunk, elfogadjuk az életünket olyannak, amilyen és hagyjuk, hogy vigyen az ár, megtesszük a következÅ‘ lépést életünk útján. Valójában ez nem is lépés. Inkább hozzájárulás. Rajtunk keresztül és velünk történik. Nem irányÃthatjuk. A megadás nem történhet elfogadás nélkül. Nem mehet végbe bizalom nélkül sem. Felejtsünk el minden elÅ‘feltételt. Ezek nem a megadásról szólnak. A megadás itt történik a jelenben, nem a jövÅ‘ben. Akkor következik be, ha elfogadjuk az életünket olyannak, amilyen, és rábÃzzuk magunkat, vezessen, ahová akar. A megadás elvezet a határtalan boldogsághoz. A tökéletességhez. Elvezet a legelemibb jó felismeréséhez életünk minden egyes aspektusában, még azokban is, ahol néha kellemetlenségeink adódnak. Ha nem érezzük a tökéletes boldogságot, nem fogadjuk el az életünket úgy, ahogy van. Nem bÃzunk a folyóban. Az ellenállás megrögzött hibakeresését és boldogtalanságot eredményez. Ha azon kÃsérletezünk, hogy megváltoztassuk önmagunkat vagy partnerünket, azzal csak tovább erÅ‘sÃtjük a meggyÅ‘zÅ‘dést, hogy valamelyikünkkel baj van. Ha valamilyen hiányt érzünk életünkben, s javÃtani próbálunk rajta, azzal fokozzuk a hiány érzetét. Ennek semmi köze a valósághoz, mert valójában nem hiányzik semmi. Az igazság az, hogy nincs mit megjavÃtani, mert semmi sem rossz. A látásmód és az abból következÅ‘ meggyÅ‘zÅ‘dés, hogy valami nem működik megfelelÅ‘en szüli a hiányt, az áldozati szerepet és a tehetetlenség érzetét. Ezek az érzések csupán annyiban valóságosak, hogy tudatunk állapotát tükrözik. Viszont ez a tudatállapot átmeneti és nem létezÅ‘. Ha felhagyunk a hibák keresésével, ezek az érzések eltűnnek. A kérdés: "Mi marad, ha a hiányérzet megszűnik? " Az öröktÅ‘l létezÅ‘ jó és a minden dolgok természetes bÅ‘sége. Megmarad a folyó, mely egyszerűen és elegánsan hömpölyög a tenger felé. A bonyolult felszÃn alatt, a folyamatosan az irányÃtásért és figyelemért versengÅ‘ személyiség mögött ott rejtezik egy egyszerű ritmus, mely mindegyikünk számára lehetÅ‘vé teszi, hogy individuumokká váljunk. A folyó mindannyiunkat visz elÅ‘re. SegÃt abban, hogy tiszteljük önmagunkat, és azzá váljunk, akik valójában vagyunk. Ahogy egyre biztosabbá válunk létünkben és önkifejezésünkben, automatikusan haladunk egy teljesebb egész felé. Két patak nagy folyóvá egyesül, vagy csillogó tóvá szélesedik. Nincsenek többé egyedül, egyetlen létezÅ‘vé, egyetlen tudattá válnak. Új céljuk van, új hitük, melyet csupán egyesülve tudnak naggyá tenni. Végül megvalósul az igazi szeretet. Végül minden folyó és tó az óceánba ömlik, ebben úszik a földgolyó, ebben nyugszik a léte. A szeretet minden megnyilvánulási formája egyesül Istenben, a feltétel nélküli szeretetben, valamint önmagunk kilétének és mi létének lényegében. Egy belsÅ‘ áramlat hajt mindannyiunkat, hogy megszülessünk, felnÅ‘jünk, önálló egyéniségekké váljunk, majd beleolvadjunk egy nagyobb egészbe. Ez az isteni tánc, amelynek mind részesei vagyunk. Szépsége abban rejlik, hogy az egész magától történik. Semmit sem kell tennünk, hogy végbemenjen. SÅ‘t, minél jobban próbáljuk irányÃtani a folyamatot, annál nehézkesebbé válik. Minden spirituális feleszmélés arról szól, hogy megadjuk magunkat annak, ami körülöttünk van. A szépségre ébredünk rá, mely mindig is jelen volt. Saját belsÅ‘ szépségünkre. A szeretet végtelen szépségére. Az élet alapvetÅ‘ tökéletessége tárul fel elÅ‘ttünk.
Posted on: Thu, 15 Aug 2013 20:24:30 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015