Háromnapos lakodalmat tart Soros GyörgY ! (MTI) – A New - TopicsExpress



          

Háromnapos lakodalmat tart Soros GyörgY ! (MTI) – A New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) megtartott vacsorával, fogadással és az új Magritte-kiállítás előzetes megtekintésével vette kezdetét pénteken Soros György magyar származású befektető három napig tartó lakodalma. A 83 éves milliárdos és Tamiko Bolton 42 éves egészségügyi és oktatási szaktanácsadó szombaton Sorosnak a New York államban található bedfordi birtokán, szűk körben mondja majd ki a boldogító igent. A nem felekezeti szertartáson jelen lesznek a pár hozzátartozói, köztük a vőlegény öt gyermeke. Az esküvőt követően, szombat este 500 fős fogadást rendeznek a szomszédos Katonah művészeti központjában. A meghívottak között van többek között Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, Hendrik Toomas Ilves észt és Ellen Johnson Sirleaf libériai elnök, Edi Rama albán kormányfő, Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője és Gavin Newsom, Kalifornia demokrata alkormányzója. Soros 2008-ban, egy vacsorapartin ismerkedett meg Boltonnal, aki felsőfokú tanulmányait a Utahi és a Miami Egyetemen végezte. A hölgynek egyebek mellett egy internetes étrend-kiegészítőket és vitaminokat forgalmazó cége van. A pár eljegyzését 2012-ben jelentették be. Sorosnak ez lesz a harmadik (Annaliese Witschaktól 1983-ban, Susan Weber Sorostól 2005-ben vált el), Boltonnak pedig a második házassága. A szombat esti fogadáson fellép a Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével. A háromnapos lakodalmi eseménysorozat zenei programjában szerepet kapott Mayra Andrade zöldfoki-szigeteki énekesnő, a Harris Lane Orcestra és a Via Romen amerikai-orosz cigányzenekar is. A menyasszony az esküvőn Reem Acra libanoni származású divattervező ruháját fogja viselni, aki különleges alkalmakra már Angelina Jolie-t és Jennifer Lopezt is felöltöztette. A vacsorákon és fogadásokon felszolgált fogásokat Bo Bech, a koppenhágai Geist étterem séfje készíti. A házasulandók vagyonjogi megállapodásáról William D. Zabel, Soros ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, hogy ügyfele a Forbes magazin által mintegy 20 milliárd dollárosra becsült vagyonának jó részét jótékonysági célokra fogja hagyományozni, de nagyvonalú lesz a feleségéhez is. A befektető az elmúlt három évtized során több mint 7 milliárd dollárt fordított a liberális demokrácia, a szólásszabadság és az oktatásügy előmozdítására, valamint a szegénység leküzdésére. A pár arra kérte a vendégeket, hogy személyes ajándékok helyett inkább az élhetőbb környezetért és az emberi jogokért küzdő Global Witnesst, a hátrányos helyzetű afroamerikai gyerekeket támogató Harlem Chidren’s Zone-t, a Nemzeti Táncintézetet, illetve az anya- és a gyermek-egészségügyi szolgáltatásokat biztosító Planned Parenthood-t, valamint a Roma Oktatási Alapot támogassák.
Posted on: Sat, 21 Sep 2013 06:23:49 +0000

Trending Topics



xt" style="margin-left:0px; min-height:30px;"> 2012 DRAGONS OF LEGEND - RED WELSH DRAGON 1OZ SILVER PROOF
I am deeply pissed that none of you will help me get Jehovahs
Standard Motor Products SC226 Transmission Speed Sensor Black
youtu.be/n2Nd_lS9Kcs Kissing like a bandit, stealing
GIOACHINO ROSSINI (1792 – 1868) “Ah! quel giorno ognor
The choices we make in life can lead us in many directions. Choose

Recently Viewed Topics




© 2015